a) megállni, mindegy melyik irányból érkezünk, és várni a következõ jelzésre; b) csökkenteni a sebességet, ha a rendõr arccal felénk van fordulva; c) csökkenteni a sebességet, s csak akkor megállni, ha ezt a rendõr sípszóval is jelzi.
a) meg kell állni 5 m-re a keresztezõdéstõl; b) azon a helyen kell megállni, ahol teljes a keresztezõdés beláthatósága; c) meg kell állni, anélkül hogy meghaladnánk a jelzõlámpa irányában felfestett vonalat.
a) ha elhaladunk egy velünk szemben közlekedõ jármû mellett; b) egy álló vagy haladásban lévõ jármû elõzését, ha ezzel a mûvelettel meghaladjuk az út hosszanti tengelyét illetve a sávelválasztó vonalat vagy kilépúnk a jármúsorbol; c) egy jármûnek egy másik jármû elé való térését, ha az egy másik sávban, ugyanabban az irányban közlekedik.
a) csökkentjük a sebességet, és csak akkor adunk elsõbbséget ha közeledik egy másik jármû is; b) csökkentjük a sebességet, körültekintünk, és ha keresztirányban közlekedik jármû, annak elsõbbséget adunk; c) csökkentjük a sebességet, körültekintünk, hogy elsõbbséget tudjunk adni a jobbról érkezõknek.
a) ahol megállni tilos, kivéve a keresztezõdéseket; b) emelkedõ tetejéhez közeledve valamint, a tetõtõl 50 m-re, mindkét oldalon; c) közútmenti tulajdonok bekötöútjainál.
a) a megengedett maximális sebesség, illetve a jármû kategóriájának megfelelõ sebességnek 50 km/h-val való meghaladása; b) nincsenek betartva a várakozásra vonatkozó szabályok; c) ha nincsenek betartva a keresztezõdésben az elsõbbségadásra vonatkozó szabályok.
a) a jármû vezetõje ha hátrafele megy; b) a jármû vezetõje, ha fordulási manõvert végez; c) az oktató, ha a volánnál ül.
a) esetleges kõ- vagy sziklaomlás fenyeget a következõ dombos vagy hegyi útszakaszon; b) a következõ útszakasznak nagyon meredek széle van; c) a következõ útszakasz rakpart vagy meredek part felé vezet.
a) a sebesség csökkentésével egyetemben folytassuk utunkat; b) a sebesség csökkentésével, valamint megállással elõsegítsük a mentõautó gyorsabb áthaladását; c) vegyük figyelembe a jelzõlámpa jelzéseit.
a) motobicikli, személygépkocsi, villamos; b) motorbicikli, villamos, személygépkocsi; c) villamos, motorbicikli, személygépkocsi.
a) a kamionnak és a személygépkocsinak; b) a villamosnak és a motorbiciklinek; c) a kamionnak és a motorbiciklinek.
a) igen, mert a táblával jelzett tiltási zónán kívül ált meg; b) igen, mert a jelzõtábla csak a várakozást tiltja, míg a megállást engedélyezi; c) nem, mert a táblával jelzett tiltási zónán belül állt meg.
a) veszélyes lejtõ, mely a táblától 300 m-re kezdõdik; b) talaj csuszamlás, a táblától 300 m-re; c) 300 m hosszúságú veszélyes lejtõ.
a) arra figyelmeztet, hogy útszûkület következik; b) az úttesten folyó karbantartási munkálatokra figyelmeztet; c) az úttesten való várakozás következtében kialakult útszûkületre figyelmeztet.
a) a 2-es jelzõtábla;; b) az 1-es jelzõtábla; c) mindkettõ.
a) csak azon jármûveknek, melyek ellenkezõ irányból közlekednek; b) csak az úton átkelõ gyalogosoknak; c) mind az ellenkezõ irányból közlekedõ jármûveknek, s mind az úton átkelõ gyalogosoknak.
a) csökkent beláthatóságú kanyarokban; b) a legközelebbi keresztezõdés elõtt kevesebb mint 50 m-rel; c) a "várakozni tilos" táblával jelzett tiltási zónában.
a) vasúti átjáró elõtt kevesebb mint 50 m-rel; b) útszûkületben; c) kanyarban.
a) a jármû össze van karcolva vagy esztétikailag nem megfelelõ; b) lehúzósok vagy reklámok vannak felragasztva a karosszériájára; c) az üzemanyag, vagy a gépolaj elfolyását észlelik.
a) igen; b) nem c) törvény szerint nincs elõírva.
a) csak azután végezhetjük el a manõvert, miután kellõképpen növeltük a sebességünket, ahhoz hogy minél hamarabb elhagyhassuk a keresztezõdést; b) elvégezhetjük figyelmesen a manõvert; c) csökkentjük a sebességet.
a) legkevesebb 100 m-re; b) legkevesebb 150 m-re; c) legkevesebb 200 m-re.
a) folytatjuk utunkat, mivel a jelzõlámpa jelzése engedélyezte; b) dudálva megpróbálunk a jármûvek között továbbhaladni; c) megállunk, megvárjuk míg a keresztezõdés felszabadul, majd a zöld lámpánál folytatjuk utunkat.
a) állatok melletti elhaladáskor; b) forgalmas piacok körzetében; c) táblákkal jelzett egyenetlen- , valamint jég-, hó-, latyak fedte útszakaszokon, macsakköves úton.
a) hátára fektetve; b) ülõ helyzetben; c) legmegfelelõbb nem mozgatni addig, míg nem érkezik meg a mentõ.
a) lámpáinkkal jelezzünk a szembõl érkezõknek; b) hóláncot helyezzünk fel a kerekekre; c) csökkentsük a sebességet.